Hogy mi is valójában a táncos mesetábor? Képzelj el egy kreatív, egy hetes, élményekkel teli utazást, amelyen gyermeked testi, lelki és fizikai szempontból is fejlődik. Mindeközben pedig maximális biztonságban van és jól is érzi magát. Ugye milyen nagyszerűen hangzik? A te gyermeked is részese lehet a csodának!
A táncos mesetábor több, mint tánc és mese
A napközis, kreatív táncos mesetábor sokkal többet nyújt a gyermekek számára, mint, amit elsőre gondolnál. Természetesen, ahogy az év közbeni kurzusok során, itt is a mesére felfűzött táncos foglalkozások adják a vázat. De az, hogy pontosan mivel töltjük fel a táncos mesetábor egyedi történetét csakis a kicsiken múlik!
A játékos elemeket, a kreativitást, a testtartást, a mozgáskultúrát fejlesztő lépéseket és a mesés jeleneteket a gyermekek elképzelései, ötletei és kívánságai szerint építjük fel.
Minden gyermek kitalálja a számára legszimpatikusabb karaktert. Ezután pedig közös ötleteléssel, együtt alkotunk egy varázslatos történetet.
A jelmezek és a díszletek kiválasztása után közösen állítjuk össze azt a könnyed, és az összes kis táncos számára végletekig élvezhető és feledhetetlen sikerélményt nyújtó koreográfiát.
Miért jó választás a gyermeked számára a nyári napközis kreatív táncos mesetábor?
Mert amíg te dolgozol, a gyermeked a táncos mesetáborban:
- folyamatosan fejlődik és egy életre szóló élménnyel gazdagodik
- minden nap fejleszti a koncentrációkészségét, kreativitását, önbizalmát és kitartását
- új barátokat szerez és egy támogató, feltöltő, inspiráló közösség részévé válik
- lemozgatja a felesleges energiáit
- észrevétlenül nyitottabbá válik, miközben javul az állóképessége és testtartása is
- 100%-osan biztonságos környezetben tölti a hétköznapokat
Hogyan lehet a gyermeked mindennek a részese?
Mi sem egyszerűbb! A tábor 2020. július 27-e és 31-e között kerül megrendezésre.
A programok minden nap 8:00 órától 16:00 óráig tartanak, napi háromszori étkezéssel, plusz fagyizással.
A részvételi díj:
Egy gyermek esetén: 28.500 Ft/hét
Testvér-kedvezménnyel, két gyermek esetén: 52.000 Ft/2 fő/hét
Egy szabadon választott sporttáborunkkal együtt: 50.000 Ft/fő/2hét
Amennyiben szeretnéd, hogy a táborozás kellemes és maradandó élmény legyen a gyermeked számára, válaszd az Impulz Mozgásközpont változatos és kreatív programjait!
A táborok minimum 5 fő jelentkezése esetén indulnak el, mivel azonban a létszám korlátozott, érdemes mielőbb jelezni a részvételi szándékot e-mailben vagy telefonon!
A helyfoglalás 1 heti táborozás esetén 10.000 Ft, 2 hét esetén pedig 20.000 Ft előleg befizetésével biztosított. Az előlegeket kérjük 2020. július 5-ig rendezni.
További információért keressetek bennünket az alábbi elérhetőségeink egyikén!
Impulz Mozgásközpont
1164 Budapest Bányász utca 18.
06 30 156 9362 / 06 1 293 1548
@impulzmkp
0 hozzászólás