Somlói Kolos
Oktatott órák
Krav Maga Gyermekeknek
Krav Maga Felőtteknek

Magamról
Az eredeti szakmám fényképész. Az Iparművészeti Egyetemen szereztem diplomát, és évtizedekig fotóskènt dolgoztam magazinoknál. Gyerekkoromban sokat betegeskedtem, és a tüdőmmel is állandó gondok voltak, ezért hat éves korom óta jógázom.
Ezt egy ajándéknak tekintem, amit édesanyámtól kaptam. Később azért lettem jóga oktató, hogy ezt az ajándékot továbbadhassam.
Kajakoztam, kickboxoltam, kempoztam, sokaig kendoztam, illetve közel tíz évig aikidóztam. Az elmúlt évtizedben a krav magával foglalkozom, és ezt a hatékony önvédelmi rendszert oktatom is a jóga mellett felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
A STOTT Pilatessel és a felnőtt oktatással az egyetemi évek alatt kezdtem foglalkozni. Nagyon fontosnak tartom, hogy akár a mindennapi tevékenységek végzése közben, akár sportolás közben rendelkezzen az ember kellő testtudattal és megfelelő mély izomzattal, hogy megelőzze a mozgásszervi problémákat és így idősebb korban is öröm legyen a mozgás. Ezt a szemléletet próbálom minden órámba beépíteni.
Egy álmom vált valóra azzal, hogy lehetőségem volt létrehozni az egyesületet és a Mozgásközpontot Itt több nagyszerű oktatóval összhangban próbálunk kialakítani egy olyan közösséget, ahol mindenki hasonló céllal, jó csapatban, kellemes légkörben vehet részt az órákon.
Ismerkedj

Szabó Tímea

Gubcsi Zsanna
