Birkózás
Birkózás
Kinek való a birkózás?
MINDENKINEK – lányoknak, fiúknak, visszahúzódóbb vagy vagányabb gyerekeknek. Ez a rendkívül személyiségformáló sportág képességfejlesztő hatásával egy „valós” küzdősport. Itt tényleg a test-test elleni küzdelemé a főszerep. A birkózásban a másodperc törtrésze alatt kell dönteni úgy, hogy közben figyelembe veszem a saját fizikai és lelki tényezőimet. Ezek a helyzetek segítenek kialakítani már a kisgyermekekben is a gyors döntés és a lényeglátás képességét, amikre az élet minden területén igen nagy szükség van.
Ebben a sportban állandóan új kihívásoknak van kitéve az ember a mozgás szempontjából, ami rendkívüli módon fejleszti az ügyességet. Ráadásul az egész testet megmozgatja, ami a testsúlyszabályozás, a zsírégetés szempontjából is nagyon jó.
Hány éves korban érdemes ezeket elkezdeni?
Öt-hétéves, tehát iskolaérett korban már nyugodtan el lehet kezdeni a birkózást. A lényeg, hogy szakemberhez forduljon a szülő – ők tudják, hogyan kell „felépíteni” egy gyereket öt éves kortól tizennégy-húsz éves korig, míg esetleg élversenyzővé válik.
Miért a birkózás a gyermeked számára legjobb választás?
Te is mindent megadnál gyermeked lehető legegészségesebb testi és szellemi fejlődéséért?
Úgy érzed, szüksége lenne arra, hogy olyan foglalkozáson fejlessze alapképességeit, amely egyszerre ad higgadságot és önfegyelmet, valamint fizikai kihívást és magabiztos önvédelmi tudást?
Ehhez pedig a leghatékonyabb és legbiztonságosabb fejlesztő módszert keresed?
Akkor jó helyen jársz. Ezt csemetéd is imádni fogja!>>>
Az elsődleges cél a gyermek fejlődése
Ugye, te is észrevetted már, hogy a rendszeres sportolás erősíti a kitartást és növeli a fizikai állóképességet. Így nyilván számodra is szembetűnő, hogy azok az emberek, akik valamilyen sportágban jeleskednek, lényegesen objektívebben látják az adott szituációkat és ezáltal higgadtabban reagálnak rájuk, mint sokan mások.
Szeretnéd, ha a te gyermeked is erős szellemi és lelki állóképességet elsajátítva indulna el a felnőtté válás felé?
Miért elengedhetetlen, hogy gyermeked részképességei egyszerre fejlődjenek?
Sokan nem tudják, de ha egy gyermek bizonyos részképességei elmaradnak kortársaihoz képest, az nem azt jelenti, hogy az érintett gyermek IQ-szintje nem megfelelő.
Ugyanakkor, ha kissé ügyetlen vagy túlzottan pörög, netán a beszédfejlődésében vannak fennakadások, az mielőbbi cselekvést kíván. Enélkül ugyanis ezek a kezdetben kisebb problémák a későbbiek során összeadódnak és figyelemzavarban állandósulnak.
A figyelemzavar veszélye, hogy később tanulási problémákhoz vezethet. Ha pedig még súlyosabbá válik, annak diszgráfia vagy diszlexia is lehet a vége.
Az agyban a figyelem, a mozgás és a tanulás központjai ugyanott találhatóak, tehát egyszerre fejleszthetőek. Ez azonban fordítva is igaz. Tehát, ha az egyik zavart szenved, az a másik kettő zavarát is okozza.
Ha a számodra is az a cél hogy gyermekedből kihozd a maximumot, olyan elfoglaltságot kell találni a számára, ami egyszerre fejleszti a figyelemért, a mozgásért és a tanulásért felelős agyi területeit.
Hol találsz ilyen foglalkozást?
Az Impulz Mozgásközpontban számos kiváló edzéslehetőség közül választhatsz önmagad és gyermeked számára egyaránt. Kivétel nélkül minden, a gyermekek számára összeállított edzés alkalmas arra, hogy fejlessze csemetéd:
- társas készségeit
- önbizalmát
- állóképességét
- izomerejét
- testtartását
A birkózás olyan alapképességeket fejleszt, amire legalább annyira szüksége van gyermekednek, mint az úszásra vagy a kerékpáros tudásra. A speciális szőnyegen (tatamin) történő edzések garantálják a fájdalom- és sérülésmentes gyakorlatok és esések elsajátítását és az ízületek szempontjából is maximálisan biztonságos, nem megterhelő kivitelezését.
Amennyiben szeretnéd, hogy gyermeked a birkózás segítségével érjen el hatalmas célokat, hozd el őt az Impulz Mozgásközpont hétfő-szerdai birkózó edzéseire!
Az edzések kezdőknek indulnak, egy korcsoportban: 5-11 évesek

Aktuális óráink
XVI. kerület Bányász utca 18. Impulz Mozgásközpont
Szerda 18:00-19:00
Alkalmi és bérlet árak
Árak és infók
Birkózás 5-11 éveseknek – 12000 Ft / hó
Öltözet
Készen állsz?
Ha változtatnál az életmódodon és el szeretnél kezdeni sportolni, most itt a lehetőség, hogy ingyenes nyílt órák keretében kipróbálj többféle mozgásformát. Gyere el és légy te is aktív résztvevője a közösségnek!